Aszód FC: megkezdődött a felkészülés

Véget ért a téli szünet az Aszód FC csapatai számára. Január 18.-án este a felnőtt keret a bagi sportcsarnokban találkozott és megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Baranyai Pál vezetőedző héti két edzést és egy felkészülési mérkőzést vezényel a bajnoki rajtig. Csütörtök esténként a SZIE gödöllői műfüves pályáján, pénteken a bagi sportcsarnokban készül a csapat a bajnokság folytatására.

Január 26.-án délelőtt 10 órakor a megyei II. osztályban vitézkedő Veresegyház csapatával mérkőzünk. A további felkészülési mérkőzések még szervezés alatt állnak, igyekszünk időben tájékoztatni az aszódi futballszurkolókat. Több játékossal is előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, szeretnénk olyan csapatot kialakítani, amely akár a II. osztályban is megállja majd a helyét. Ehhez azonban meg kell nyernünk a III. osztályú bajnokságot, amire 9 pontos előnyünket figyelembe véve minden esélyünk megvan.

Az utánpótlás csapatok sem maradnak el a felnőttek mögött. U14-es csapatunk heti három, U16-os csapatunk heti kettő, U19-es csapatunk heti 4 (!) edzéssel alapozza meg a sikeres tavaszi szezont. Idén első alkalommal U19-es csapatunk konditermi edzéseket is tart Kassa Szabolcs Pesti úti edzőtermében, ahol a szakember külön foglalkozik a fiúkkal. A Bozsik-programban szereplő legkisebbek is folyamatosan edzenek Molnár László és Kovács Szabolcs edzők vezetésével.

Hajrá Aszód!                                                                                                Kovács Tamás Aszód FC elnök