Miskolczy huszárkapitány

Egy katona

Katonai pályája 1841-ben indult a 9. huszárezredhez való belépésével. Az ifjút 19 éves korában, 1845. szeptember 12-én avatták kadéttá, majd 1846. június 2-tól megkezdte tanulmányait a Magyar Királyi Testőrségnél. Bécsben töltött évei alkalmat nyújtottak számára a Monarchia életének szélesebb körű megismerésére. A császárváros nagyobb léptékű, fényűző rendezvényei és monumentalitása lenyűgözte a bihari köznemest. I. Ferenc császár szobrának avatási ünnepsége alkalmából esett első gárdabeli megjelenését részletekbe menő pontossággal írta le: „[…] a vártéren […] 10 ezernyi nép volt, a szoborral által ellenbe volt a Királyi Tribün felállítva, a szobor négy oldalát a négy testőr sereg vette körül egész gálába öltözve, ahol én is jelen voltam […]”

A nemesi testőrség oktatásának időbeosztása szorosabb volt az azt megelőzőnél, szorgalma azonban nem hagyott alább. Szabadidejét ugyancsak hasznosan töltötte: „… a délutánt az tudományok isméti átolvasásával töltöm […] most a Dalmontól kiadott Frantzia Revolutiot olvasom […] jövőhó 1-től kezdve frantzia nyelvet fogok tanulni […] hogy kiképezésemet annyival inkább előmozdítsam.”

Választott hivatásának azonban voltak árnyoldalai. A kimerítő szolgálat és gyakorlatok mellett anyagi helyzete borúlátásra adott számára okot: „… meglehetős a drágaság […] az ember alig tud élni!” Komoly pénzügyi zavarokkal küzdött annak ellenére, hogy családja igyekezett a problémán segíteni. Az 1843-as birtokfelosztás alkalmával Sándornak juttatott váncsodi birtokot 1846 márciusában zálogba adta édesapja, ezzel alapozta meg a fiatalember előmeneteléhez szükséges anyagi hátteret. „[…] a Miklós orosz cár nevét viselő magyar huszárezredbeli kadét Sándor fiam […] katonai pályán leendő előlépésében bízok, eladását múlhatatlanul szükségessé teszi […]” Alig telt el két hónap, és a gondoskodó apa, id. Miskolczy Lajos 1846. június 1-jén elhunyt. Sándor otthonától távol, levélben írta le gyászát: „[…] amennyire ez nekem fáj az leírhatatlan […] de ha az isteni végzés így akarta, meg kell nyugodva lennünk, tudván hogy mindnyájunkra e sors vár.”

Idézett szavával élve saját sorsa hamarosan elérte. A meginduló honvédelmi harcok 1848. szeptember végén a királyi testőrseregből való kilépésre késztették, hogy főhadnagyként csatlakozzon a Kassán alakuló 20. honvédzászlóaljhoz. Decemberben részt vett a Franz Schlik elleni harcokban, melynek során sérülést szerzett, és december 11-én fogságba került. Szabadulását követően a feldunai (VII.) hadtesthez tartozó 9. Miklós huszárezrednél, Gáspár András ezredesnél jelentkezett szolgálatra. Miskolczy pályája első éveit e huszárezred kötelékében töltötte, ahol atyai jó kapcsolatot alakított ki Gáspárral. Mentora közbenjárására Sándor kis idő elteltével másodkapitány lett, 1849. február 13-án alszázadosi rangot kapott. 1849. április 12-én kelt a hír az ifjú ismételt sebesüléséről: „[…] a katonák díszét […] szegény Miskolczy Sándort találtam a Podmaniczkyak aszódi kastélyába fekve 8 tetemes sebekbe, mely sebek közül 4 halálos. – katona társai ott állottak velem együtt könnyezve ágya körül […]”. A levél szerint „éppen ma egy hete kapta a sebeket Hatvannál”, tehát Sándor az április 5-én lezajlott lovassági összecsapás alkalmával sebesült meg, nem az április 2-ai hatvani ütközetben. Utolsó „csatája” ekképpen zajlott le: „[…] hadbajtársai visszaszaladtak a nagy erőtől, ő is visszavonulván ekkor, egy uhlánus tisztnek képébe vágott, s abba a pillanatba döfetett hátul egész válla keresztül egy dárdától, mely lováról letaszította, S míg feküdt a földön rá rohantak, hátába, karjába, különösen jobb oldalán és nyakán kapta a sebeket, És ekkor felkapaszkodva még védte magát kardjával, s egy árokba menekült, hol gróf Török mentette meg az uhlánusok dühétől […]”.  Miskolczy alszázados a magyar seregek által április 6-án elfoglalt Aszódon töltötte utolsó napjait báró Podmaniczky Ármin kastélyában. Májgyulladás következtében tovább romlott állapota, végül április 13-án belehalt súlyos sérüléseibe. Aszódon helyezték végső nyugalomra április 15-én.

A kedves fiú és a hős katona emlékét tudatosan ápolta a család. Miskolczy Sándornak, „egy a hazáért elesett honfinak” 1861. október 21-én gyászünnepség keretében sírkövet emeltek Aszódon „távollakó, de emlékét híven őrző testvérei”. A gyászünnepen Podmaniczky Frigyes és Herman bárók, Plathy József és neje Hodossy Klára, az elhunyt unokahúga, valamint az egybegyűlt helyi értelmiség és a lakosság vett részt.

Forrás: Lisztes Nikolett “Nemesi szerepek a mezőtelegdi Miskolczy család 19. századi történetében” c. dolgozata (internet)