kovitomi bejegyzései

Megkezdődött a belvárosi járda felújítás I. üteme

2017-ben Aszód Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkársága felé, járda felújítás céljából. Pályázatunk sikeres volt, 7,7 millió Ft-ot nyert.  A nyertes pályázat alapján a Deák Ferenc utca mindkét oldalán 100-100 m valamint és a Petőfi Sándor utca alsó szakaszán 200 m hosszúságban a régi, balesetveszélyes sárga keramit járda új viacolor burkolatot kap. Felújításra kerül az érintett járda szakaszokon a csapadékvíz elvezető rendszer egy része is. A járda felújítás teljes költsége mintegy 10 millió Ft.

Aki a Deák Ferenc utcai pékség felé gyalogosan közlekedik tapasztalhatja, a munkák el is kezdődtek. A projekt teljes befejezése várhatóan augusztus végén várható.

Ilyen volt…

és ilyen lesz…

Nyári zenei est a Szabadság téren – 3.

Július 21.-én szombaton folytatódik a Nyári zenei estek programsorozat a Szabadság téren.  Ezúttal a hatvani Shadows Club 60 együttes ad koncertet a Zenepavilonban. A zenekar facebook oldalán egy rövid összefoglaló olvasható a csapat stílusáról:

“A zenekar a 60′-as, 70′-es évek gitárzenéjét játssza.”

Aki tehát bele szeretne kóstolni egy kicsit a beat-rockzene hőskorába, jöjjön el a Szabadság térre szombaton 19 órakor.

Nyári Zenei Est a Szabadság téren – 1

Városunk önkormányzata idén is megrendezi a Nyári Zenei Estek rendezvény sorozatát a Szabadság téri zenepavilonban.

Az első fellépő a Vadászkamara Kürtegyüttes lesz július 7.-én, 19 órai kezdettel.

A koncert díjmentes, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Röviden a fellépőkről: a vadászkürt együttes alakításának gondolata a 2005. évi FeHoVa kiállításon fogant. Egy szerencsés találkozásnak köszönhetően képzett kürtművészek és lelkes amatőrök hívták életre az akkor még csak öttagú formációt. Mára a Vadászkamara Kürtegyüttes tíz főre gyarapodott.
Legtöbben hódolnak a vadászat szenvedélyének, de az időközben csatlakozott hivatásos zenészek is erősen kötődnek a természethez. Repertoárunk tartalmazza a klasszikus német vadászati kürtjeleket, történelmi vadászszignálokat és nem utolsó sorban saját komponálású zenedarabjainkat is. Emellett gazdagabbá teszi a közismert B hangolású natúr kürtök mellett az Esz/B Parforce hangszerek sajátos hangzásvilága is. (forrás: vadaszkurt.com)

Tanévzáró hangverseny

A Podmaniczky Alapfokú Művészeti Iskola bizonyítványosztással egybekötött tanévzáró hangversenyére 2018. június 14.-én csütörtökön, 18 órától kerül sor.

A hangverseny helyszíne az aszódi Evangélikus Gimnázium aulája.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Szomorú vasárnap… Aszód FC – Iklad KSK: 2-3

A rekkenő nyári hőség és a két formán kívüli kieső csapat ellenére sokan eljöttek megnézni a 2017-2018-as bajnoki évad utolsó mérkőzését, a két szomszéd település labdarúgó csapatának összecsapását.

Az első húsz percben három kapufát rúgott az aszódi csapat, de a vezető gól csak nem akart összejönni. Aztán ahogy lenni szokott az első vendég akcióból gólt kaptunk (0-1), amire Szénási Ákos még tudott válaszolni (1-1). Újra átvettük a meccs irányítását és újra a vendégek szereztek gólt (1-2). Az újabb bekapott gól alaposan elvette a kedvét az egyébként is gyengén játszó Aszódnak, görcsösen mentünk előre, de helyzetig is alig jutottunk.

Munkában Mondok Martin, az ikladi hálóőr

Szünet után sem változott a játék képe, mentünk, próbálkoztunk, de átütőerő nélkül fociztunk. A kegyelemdöfést a 85.percben kaptuk, amikor az ikladi Ecker Bence végigcselezte magát a teljes aszódi védelmen, és megszerezte csapatának harmadik gólját (1-3). Szépségtapasz volt a végén, amikor a frissen beállt Kovács Erik büntetőből szépíteni tudott (2-3) és belőtte az Aszód egyelőre utolsó megye II-es gólját.

Összefoglalva: a mai mérkőzésen nem érdemeltünk győzelmet és a szerencse sem volt velünk. Bebizonyosodott, hogy a szerencse annak az oldalára áll, aki többet tesz érte. A bajnokság utolsó mérkőzésein keveset tettünk érte és sokat hibáztunk.

Útfelújítás Aszódon

Ezen a héten bizonyára többen tapasztalták, hogy több helyen kellett a kátyúzás miatt gödröket kerülgetni a város útjain. Az útjavításokat folyamatosan, hétvégén is végzik és az ígéret szerint vasárnapra készen is lesznek.

A kátyúzás elvégzése mellett városunk önkormányzata soron-kívüli képviselő-testületi ülésen úgy döntött, hogy a Falujárók úti ABC előtti útszakaszt nem a hagyományos módon kátyúzással újítja fel, hanem teljesen új aszfaltréteget kap ez a forgalmas útszakasz. Az óvoda közelsége miatt a beruházás szombaton készült el, minél kevésbé zavarva az ott közlekedőket.

      

Ennek ellenére többen voltak, akik méltatlankodtak az útlezárás miatt, különösebben nem érdekelte őket, hogy a munka éppen értük készül. A közel 800 négyzetméter útfelület aszfaltozását 4,7 millió Ft értékben a Füzes Aszfalt Kft. végezte el. Délutánra az útfelújítás elkészült, és birtokba vehették az autósok.

A kátyúzás mellett az ÉMÁSZ Hálózati Kft. megbízásából a 0,4 kV-os szabadvezeték hálózatba belenőtt fák gallyazását végzi egy szakcég a város teljes területén. A munkákkal előreláthatólag június 15-ig végeznek. A gallyazás nem csak a villamosenergia ellátás üzembiztonságát növeli, hanem az esetleges áramütéses balesetek megelőzését is szolgálja.

A munkáltok okozta kellemetlenségekért elnézésüket kérjük.

Nem sikerült a bravúr…

Péteri KSK – Aszód FC: 3-2 (1-1)

Végre egy olyan helyen játszottunk, ahol látszott, van gazdája a sportpályának. Irigylésre méltóak voltak a lelkes hazai szurkolók is, akik érkezésünkkor éppen a hagymát pucolták a mérkőzés végére elkészülő pörkölthöz. Látszott, sokan szeretik a fociklubot Péteriben.

A mérkőzés első félideje a hirtelen nyakunkba szakadó özönvízről szólt. Zuhogott, ömlött, dörgött, villámlott. A víz mellett kiegyenlített játék folyt a pályán, már ha lehet játékról beszélni a körülmények miatt (1-1).

Lakatos Valérió helyzetben

A második játékrészre valamelyest megnyugodtak az égiek, egy gyors gólváltás után újra döntetlen állás (2-2) volt a mérkőzés 83. percéig. És ismét, mint már oly sokszor a végén buktunk el. Egy tíz méteres fejes tétlen kapusunk mögött a hálónkba hullott (3-2).

Összefoglalva: két meghatározó játékosunk (Mészáros Norbert és Pecze Péter) eltiltás miatt nem tudott pályára lépni, és ez meg is látszott az eredményességen. Mindent megpróbáltunk, de ennyi sikerült. Következik az utolsó forduló, hazai pályán a szomszédos Ikladdal. Búcsúzzunk szépen, emelt fővel a 2017/2018-as bajnoki évadtól!

Levendula szüret Aszódon

A nyárias tavasz és a kevés csapadék miatt a levendula az idén korábban virágzik. Ezért a tervezett időpontnál korábban kerül sor az aszódi Levendula szüretre.

Időpont: 2018 május 31., 17 óra. Helyszín: Szent István tér (Osváth Gedeon utca)

Mindenkit szeretettel várunk, és ollót ne felejtsenek el magukkal hozni! 🙂