Sport kategória bejegyzései

Becsületesen helytálltunk Törtel ellen

Aszód FC – Törtel KSK 0-2; (0-1)

A bajnoki listavezető látogatott el Aszódra húsvét vasárnap. A Törtel KSK csapata egyetlen vereséget szenvedett el az eddigi 19 forduló alatt, mindeközben 101 gólt rúgtak és mindössze 7 gólt kaptak. Tekintélyt parancsoló mutatók…

A tavaszi szél szépen felszárította pályánkat, de még így is elég mély talajon kezdődött a játék. Első számú kapusunk, Darabont Dani a bemelegítésnél megsérült, így tartalék kapusunk Somogyi Áron állt a kapunkba. Nagy iramú találkozót játszottunk a bajnok aspiránssal, nem játszottunk alárendelt szerepet. Sőt Szénási Áron, majd Gruber Bálint előtt is olyan helyzet adódott, hogy akár a vezetést is megszerezhettük volna. Helyzeteinket azonban kihagytuk, míg ellenfelünk egy jól eltalált kapufás lövéssel a félidő végén megszerezte a vezetést (0-1).

Pecze Peti akcióban

Szünet után beszorítottak a kapunk elé, alig tudtunk átjönni a felezővonalon. A nagy nyomást nem bírtuk, egy beadásra Somogyi a labda mellé nyúlt, s mellette a kapunkba fejeltek (0-2). Baranyai Pál edző cserékkel igyekezett kezdeményezőbbé tenni az aszódi csapatot. Kifor Bence, Szabó Gábor, Kerényi Dani és végül Ondrik Bence is pályára lépett. Többet birtokoltuk a labdát, egy-egy helyzetig is lejutottunk, de szépíteni nem sikerült.

Összefoglalva: ősszel 9 gólt kaptunk Törtelen, most sokkal bátrabban és nagyobb tűzzel játszottunk. A szurkolók véleménye is az volt, így ki lehet kapni a bajnokcsapattól. Következik jövő szombaton Tápiószele csapata. A bajnokság két kiemelkedő csapatán túl vagyunk, most már el kell kezdeni a pontokat gyűjtögetni.

Vereség Gyömrőn

UFC Gyömrő – Aszód FC: 3-1; (0-0)

A bajnoki tabella második helyezett csapatához, Gyömrőbe látogattunk. A mérkőzés az UFC Gyömrő új műfüves nagypályáján került sor, sajnos azonban a sporttelep környezete nem volt nézőbarát, és akkor még finoman fogalmazok…

Az első félidőben örömmel tapasztaltuk, hogy csapatunk összeszedetten, fegyelmezetten és jól játszott. A középpálya jól szűrt, a védelem biztos lábakon állt, és időnként veszélyes ellenakciókat is tudtunk vezetni. A gól nélküli félidei állás és a mutatott játék alapján bizakodva vártuk a folytatást.

Nem is csalódtunk. A második félidőben az egyre idegesebb hazai csapat ellen egyre több kontra támadást vezettünk, és az 54. percben az aszódi Hegedűs Norbert a védők vonalából kilépve a kapus mellett okosan a hálóba lőtt (1-0). A vezetés birtokában sem álltunk be védekezni, előbb Pecze Péter lövését hárította bravúrral a gyömrői kapus, majd Szénási Ákos elől mentett. A 81. percig őriztük a vezetést, azonban egy rossz játékvezetői ítélet után (nekünk kellett volna szabadrúgással folytatni a játékot, mégis a hazai csapat hozhatta fel a labdát) gólt kaptunk (1-1). Rohantunk az eredmény után, így aztán kaptunk még két gyors gól, és a végén simán kikaptunk.

Összefoglalva: a mérkőzés végeredménye nem tükrözte a játék képét. Azt a csapatot szorongattuk meg hazai pályán, amelyik egyetlenként volt képes a listavezető Törtelt megverni ősszel. Tudtuk, hogy a gyömrőiek gyorsabb futball játszanak, mint a megye II. átlag, erővel 80. percig tudtuk a versenyt felvenni velük. A végén szerencsénk sem volt, sajnos a sporttárs ítéletei is inkább bennünket sújtottak és el is fáradtunk. Folytatás egy hét múlva hazai pályán a listavezető Törtel ellen.

Legalább a tavasz szezon elején letudjuk a két legnehezebb mérkőzésünket…

Döntetlen az első meccsen

Aszód FC – Pilisi LK II: 1-1 (1-0)

Az első hazai mérkőzésünkre – az aszódi pálya helyett – Gödöllőn, az egyetemi műfüves pályán került sor. Ellenfelünkkel Pilisen ősszel gól nélküli döntetlent játszottunk, most lett volna lehetőségünk a javításra.

Az első félidőben fölényben játszottunk, több veszélyes helyzetet dolgoztunk ki, gólra azonban csak egy pontrúgást sikerült váltani, amikor Kovács Kristóf jól helyezett szabadrúgása a felső lécről pattant a gólvonal mögé (1-0). Irányítottuk a játékot, újabb gólt azonban nem sikerült szerezni.

Szünet után kissé leült az aszódi csapat játéka, kényelmesen, az eredményt őrizve játszottunk. Pecze Péter fejese, Ondrik Bence lövése, Oláh Dezső szabadrúgása sem talált utat az ellenfél hálójába, s a kihagyott helyzetek után ellenfelünk a semmiből egyenlített, amikor egy kapu felé szálló labdát kapusunk egy szerencsétlen mozdulattal saját kapunkba tenyerelt (1-1). Futottunk az eredmény után, de a győztes gólra már nem futotta.

Összefoglalva: fölényben játszott csapatunk, irányítottuk a játékot, csatáraink ma azonban gólképtelenek voltak. Hiába vezettünk, egy ritkán látható potyagóllal két pontot elbuktunk. Folytatás jövő vasárnap Valkón…

Újabb nyertes pályázat – Sportpark épül

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark programban 2016 nyarán benyújtott pályázatunkkal kapcsolatban, 2018. március 1.-i dátummal értesítették önkormányzatunkat, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter támogató döntést hozott. Ez alapján mintegy 150 négyzetméteres, számos erősítő elemet tartalmazó (pl. húzódzkodás, tolódzkodás, fekvőtámasz, hasizom erősítés, hátizom erősítés, létramászás, lépcsőzés, függeszkedés, párhuzamos korlát) új, korszerű fitness park épül Széchenyi utcában, az 1848-as emlékművel szemben lévő üres, önkormányzati területen.

(A kép csak illusztráció)

A Falujárók úti lakótelepen (Madách tér) már működő és a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő fitness park után, a város másik felében is lehetőség lesz az ifjúság szabadidejének értelmes eltöltésére.

Tisztelettel: Kovács Tamás

Megkezdődött a felkészülés a tavaszi folytatásra

2018. január 10.-én megkezdte felkészülését az Aszód FC felnőtt csapata. Buzás István és Oláh Róbert elnökségi tagok jelenlétében Kovács Tamás, az FC elnöke köszöntötte a játékosokat, majd bemutatkozott a csapat új edzője, Baranyai Pál. A téli felkészülés az aszódi pálya használhatóságáig Kartalon a kis műfüves pályán illetve Gödöllőn az egyetemi műfüves pályán történik. A felkészülést segítendő csapatunkat beneveztük a Pest megyei Téli Műfüves Bajnokságba, ahol a B csoportba, Dunakeszi helyszínnel kaptunk besorolást.

A téli bajnokság részletes programja:

Pest megyei Téli műfüves bajnokság B-csoport

  1. forduló 2018.01.20 9:00 Dunakeszi Város Sporttelep Aszód FC – Verőce SE
  2. forduló 2018.01.28 10:00 Dunakeszi Város Sporttelep Fortuna SC-Kismaros – Aszód FC
  3. forduló 2018.02.03 13:30 Dunakeszi Város Sporttelep Gödi SE – Aszód FC
  4. forduló 2018.02.10 13:30 Dunakeszi Város Sporttelep Aszód FC – Bercel KSK
  5. forduló 2018.02.17 16:00 Dunakeszi Város Sporttelep Aszód FC – Galgagyörki SE

 

Ellentétes félidők

Aszód FC – Péteri KSK: 3-2 (3-0)

A mérkőzés elején még a nap is kisütött, de látva a kevés nézőt gyorsan felhők mögé bújt, és még az eső is elkezdett esni.

Domján Péter 22!

Az első félidőben parádésan játszottunk. Sármány góljával gyorsan vezetést szereztünk (1-0), majd Nagy Dominik gurított el a kapus mellett (2-0). Egyik ziccert a másik után hagytuk ki, Szabó Gabi, Kovács Kristóf majd Nagy Dominik lábában maradt a harmadik gól. Aztán a 43. percben Kovács Kristóf a saját térfelünkről (!) elvégzett szabadrúgása mattolta a vendégek kapusát, a labda a pipában hullott a kapuba. Kb. 50 m-ről…

A második félidőre a biztos vezetés kissé elaltatta az Aszódot. Ráadásul Sármányt sérülés miatt le kellett cserélni, szegény gyorsan az ügyeleten kötött ki. Jobbulást neki! Helyére Laczik Zsolt állt be, majd újabb cserével a jól játszó Nagy Dominikot Kovács Erik váltotta. Támadó helyett védő. Jött előre a Péteri, a 69. percben szépítettek (3-1), majd egy potyagóllal szorossá tették a meccset (3-2). Az utolsó percben kapusunk, Darabont Dani hárított óriási bravúrral, így a mérkőzés végeredménye nem változott.

Összefoglalva: a rossz minőségű pálya alaposan próbára tette mindkét csapatot, de az első félidei parádés játékkal sikerült megnyerni a mérkőzést, és itthon tartani a három pontot. Következik az utolsó forduló, Iklad ellen.

Isten éltesse játékosunkat, Domján Pétert 22. születésnapja alkalmából!

Helyben járunk

Isaszeg SE – Aszód FC: 4-1 (1-0)

A bajnoki tabella harmadik helyezettjéhez látogattunk. Nyáron egy felkészülési mérkőzésen már találkozott a két együttes és már akkor is látszott, nagyon jó csapat az Isaszeg. Ma ezt „éles” meccsen is bizonyították.

Két éve még egy csoportban játszottunk, az eltelt idő alatt nagyot változott az isaszegi sporttelep. Felújított klubház, műfüves kispálya világítással, nagypálya világítással, edzőpálya. Irigylésre méltó pozitív változás.

Az első félidőben jól tartottuk magunkat. A hazai csapat gyorsabban és pontosabban játszott, a mi tempónkban sokszor csak

Szénási Ákos (pirosban)

szabálytalanságokkal tudtuk megállítani őket, aminek hazai szurkolók nem örültek. Az aszódi védelem egyszer hibázott csak, abból azonnal gólt is kaptunk (1-0).

Szünet után még gyorsabb sebességre kapcsolt a hazai gárda, szép sorban három gólt (egy öngól) kaptunk. A 84. percben cseréltünk, Szabó Gábor és Sármány Viktor helyére Kovács Erik és Laczik Zsolt lépett pályára. Laczik Zsoltit innen is üdvözöljük és gratulálunk a visszatéréséhez! A 86. percben Domján Péter fejelte be becsületgólunkat, beállítva a mérkőzés végeredményét (4-1).

Összefoglalva: egy félidőt jól tartottuk magunkat, a második félidőben azonban gyorsan eldöntötte a három pont sorsát az Isaszeg. Már csak azt kellene megtudnunk, miért nem így játszottunk itthon Hévízgyörk ellen?

Szombaton az aszódi pályán játszotta le utolsó előtti mérkőzését U16-os csapatunk. Kovács Erik csapata örvendetes módon, a szezon eddigi legjobb játékával 0-1-ről fordítva, fegyelmezetten, magabiztosan, 3-1-re verték a bajnoki táblázat harmadik helyezett Dunakeszi VSE csapatát.  Gratulálunk a fiúknak!

Nem sikerült felzárkózni a középmezőnyhöz

Aszód FC – Hévízgyörki SC: 1-2 (0-1)

Kellemetlen, nyirkos őszi időben, sajnálatosan gyér érdeklődés mellett került sor az újabb Galga-menti rangadóra. Két alsóházi csapat találkozott ma. Az Aszódnak a múlt heti bravúros idegenbeli győzelem után a felzárkózás volt a tét, míg a vendégek első őszi győzelmüket akarták megszerezni.

Alacsony színvonal, sok hiba jellemezte a játékot mindkét oldalon. A 14. percben egy összerúgásnál az aszódi Vogel Márk térde megsérült, ölben kellett lehozni a fiút a pályáról. Helyére Nagy Dominik lépett. Az első félidő végén Kovács Dávid rosszul helyezkedett és védelmi hibánkat kihasználva Sipeki Attila közelről fejes góllal vezetést szerzett Hévízgyörknek (0-1).

A második félidőben hiába mentünk előre, a rengeteg hiba, rossz helyezkedés miatt alig jutottunk el a vendégek kapujáig. A 70. aztán jött a hidegzuhany: egy előrevágott labdára Darabont határozatlanul jött ki, mellette a hévízgyörki Spala Tamás okosan a hálónkba gurított (0-2). A 75. percben Kovács Kristóf még szépíteni tudott (1-2), de a Hévízgyörk tördelte a játékot, húzta az időt. Hiába volt a 4 perces hosszabbítás, az eredmény már nem változott. Kikaptunk

Összefoglalva: talán túl sokan hitték azt, hogy az idáig nyeretlen Hévízgyörk ellen zsebben van a három pont, elég a cipőnket kiküldeni a pályára. Hát nem volt elég…

Mindkét meccsen magunkat verettük meg…

U16: Aszód FC – Veresegyház VSK: 4-5 (1 – 2);  Felnőtt: Aszód FC – Aranyszarvas SE Tápiószentmárton: 1-2 (2 – 0);

Két mérkőzésre került sor október 22-én vasárnap a Városi Sporttelepen.

Délelőtt U16-os csapatunk mérkőzött meg Veresegyház fiataljaival. A kezdő sípszóra házigazdaként azt a szégyent kellett megélnünk, hogy csak tízen tudtunk kiállni. Az U16-os keret egy része ugyanis nem jelent meg a találkozón. Ki horgászni ment apával, ki családi ebédre ment a papához, volt olyan játékosunk is, akit azért nem engedtek el a meccsre, nehogy megfázzon… A létszámhátrány ellenére nagyon jól játszottunk, 4-2-re is vezettünk már, de emberhátrányban és csere nélkül a végére teljesen elkészült az erejével mindenki. Az utolsó percben kaptuk az ötödik gólt, majd lefújták a mérkőzést. Szegény fiúk zokogva rogytak a fűre. Nagyon el voltak keseredve, hiszen cserbenhagyták őket csapattársaik…

Oláh Dezső Aszód FC (fehérben) és Vörös Péter Aranyszarvas SE (vörösben)

Kora délután a felnőttek léptek pályára. Szerény érdeklődés mellett, kellemes labdarúgó időben indult útjára a labda. A táblázat ötödik helyén álló vendégek kihasználva védelmünk első hibáját, a 13. percben vezetést szereztek (0-1). Igyekeztünk átvenni a játék irányítását, hogy még az első félidőben egyenlíteni tudjunk, azonban a 37. percben emberhátrányba kerültünk, miután Kvaka Bálint reklamálásért megkapta második sárga lapját és mehetett az öltözőbe. A kiállítás teljesen megzavarta csapatunkat, és egy perc múlva újra gólt kaptunk (0-2).

A szünetben összeszedték magukat a fiúk és átvettük a játék irányítását a biztos vezetés birtokában kissé elkényelmesedő vendégcsapattal szemben. A 70. percben Kovács Kristóf átcselezte a teljes vendégvédelmet, majd a beadására jókor érkező Kertész Kristóf a kapuba kotorta a labdát (1-2). Mentünk előre rendületlenül, de már nem tudtuk feltörni a vendégek védelmét, és az eredmény a mérkőzés lefújásáig nem változott.

Összefoglalva: mindkét meccsen tíz emberrel próbáltunk pontot, pontokat szerezni, és egyiken sem sikerült. Délelőtt a gyerekek kedvét vették el, a másikon a mi kedvünket a futballtól. Tanulság? Odafigyelés, akarat és fegyelem nélkül nem leszünk eredményesek sem U16-ban sem a felnőtt csapatnál. És máshol sem…