Küzdelmes mérkőzésen tartottuk itthon a három pontot

Aszód FC – Kartal SE: 2-0; (1-0)

A mérkőzés kezdetére a nap is kisütött. Bántóan kevesen szánták rá a szombat délutánt, hogy megnézzék városunk futball csapatát és szurkoljanak a szomszéd település elleni rangadón.

Újonc játékost avattunk, a Gyirmót SE-ből igazolt Zimonyi Dániel először lépett piros-feketében pályára Aszódon. Sok sikert kívánunk neki! A 10. percben Pecze Péter jó helyezett szabadrúgása éppen a kartali kapus előtt pattant meg, és a labda az elvetődő kapus felett került a hálóba (1-0). A gól után fölénybe került a vendégcsapat, de a jó napot kifogó aszódi védelemnek és a parádésan védő Nagy Tamásnak köszönhetően a vezetés birtokában vonultak szünetre a játékosok.

Második gólunk szerzője, Nagy Roli mutatja, merre van az előre… 🙂

Szünet után sem változott a játék képe, Kartal birtokolta többet a labdát, de meddő maradt a mezőnyfölény, sőt az 50. percben egy szemre is szép, gyors kontra végén Zalaegerszegi Roli beadását Nagy Roli fejelte a kartali kapuba (2-0). Kapusunk, Nagy Tamás mindent hárított, és egyre-másra vezettünk veszélyes kontrákat, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Sőt a 89. percben büntetőhöz jutott Kartal. Nagy Tamás azonban ma lehúzta a redőnyt kapuja előtt, a büntetőt is védte.

Összefoglalva: küzdelmes és nehéz győzelmet arattunk egy alaposan megerősödött Kartal ellen. Küzdött, hajtott mindenki, igazi csapatként működött ma együttesünk. Megérdemelten nyertünk.