Szembe jött a megye II.

Aszód FC – Leányfalui SE: 2-8; (1-4)

Nagy izgalommal készültünk csapatunk II. osztályú debütálására. Sajnos különböző okok miatt a kezdő sípszóra négy alapemberünk hiányában tudtunk csak felállni. Ez nem mentség az eredményre, de a teljes képhez ez is hozzátartozik.

Simák Tamásnak gratulálunk!

A folyosói pletykák szerint csoportunk egyik legerősebb csapatát sodorta a sorsolás szeszélye Aszódra mindjárt az első fordulóban. A vendég labdarúgók meghatározó része a megyei I. osztályból, Szentendréről igazolt Leányfalura. Jól kezdtünk, de helyzeteink kimaradtak, és ez jellemző volt az egész meccsre. Rúgtunk négy kapufát, számtalan helyzetet kihagytunk, míg ellenfelünk kihasználva az aszódi védelem és kapus gyenge napját majd minden helyzetét értékesíteni tudta.

Gólszerzőink: Zalaegerszegi Roland és Hegedűs Norbert.

Öröm az ürömben, hogy biztató játékkal, élete első felnőtt mérkőzésén, a második félidőben pályára léphetett saját nevelésű, még csak 17 éves játékosunk Simák Tamás. Sok sikert kívánunk neki, és játékát látva bizton állíthatjuk, sok örömöt szerez majd az aszódi szurkolóknak.

Összefoglalva: a mérkőzés végeredménye nem tükrözi a játék képét. Egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, egy jó iramú mérkőzésen a helyzetkihasználással álltunk hadilábon. Szokni kell minden csapatrésznek a magasabb osztály magasabb elvárását, a nagyobb iramot, a gyorsabb játékot.