Tanmese

2016-08-31 Tanmese (?)

Gyakran olvasok a Facebook-on olyan negatív hangvételű bejegyzéseket, amelyek az aszódi közterületek állapotával foglalkoznak. Legalább ilyen gyakran érkezik hozzám hasonló tartalmú bejelentés is. Természetesen a közterületeket rendben tartani hivatott városüzemeltetési csoport nem dolgozik hiba nélkül és azt is el kell fogadni, hogy a szervezet kapacitásai végesek. Viszont azt is látni lehet, elsősorban azokon a területeken, ahonnan a legtöbb panasz érkezik, hogy bizony a közterületekről szóló helyi rendeletben előírtakat meglehetősen kevesen végzik el, tartják be.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyakran utazom a szomszédos Ausztriába, ahol mindig irigykedve nézem a városok tereit, utcáit. Tisztaság, rend mindenfelé, bár érdekes módon alig látni a közterületeken tevékenykedő munkásokat. Na ez hogy lehet, tettem fel a kérdést magamnak? Itt nem szemetelnek az emberek, vagy nem nő a fű, nem esik a hó? Aztán egy december végi napon megkaptam a választ.

Téli Ausztria

Amikor igazán esik a hó a hegyekben…

Szilveszter este történt, hogy a szokásos év végi sízés után barátainkkal úgy döntöttünk, szállásunkról átugrunk a közeli Bischofshofen városába, megnézzük, hogyan buliznak a sógorok szilveszter este. Egész nap szállingózott a hó, vagy esett kisebb-nagyobb intenzitással, de igazán akkor húzott bele a havazás, amikor útnak indultunk.
Az Alpokban az intenzív havazás azt jelenti, hogy néhány óra alatt 40-60 cm hó esik le úgy, hogy a sűrű havazásban a látótávolság is gyakorlatilag nullára csökken. Így történt ez akkor este is, és látva a rossz időt 11 óra magasságában haza indultunk. Nem szerettünk volna éppen szilveszter éjjel elakadni a nagy hóban, hogy aztán az autók kiásásával múlassuk az időt. Azt talán mondanom sem kell, hogy december 31.-én éjszaka a hótolók folyamatosan járták az utakat, a 15 km alatt, amíg hazafelé tartottunk három hatalmas hótolóval találkoztunk.

De talán nem is ez a lényeg, hanem a következő. Szállásunk felé három településen, falun hajtottunk keresztül. Fél órával éjfél előtt mindhárom település szinte teljes lakossága, apraja-nagyja kint volt az utcákon. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek fogtak hólapátot, seprűt, hómaró gépet. A gazdák hozták traktorjaikat és közösen tolták, túrták, fújták, lapátolták a havat. Kint a közterületeken, az utcákon, a járdákon, szilveszter éjjelén, fél órával az év vége előtt. Ha nem látom és valaki ezt csak elmeséli, nem hittem volna el! Nem azzal voltak elfoglalva, hogy felhívják a polgármestert, jegyzőt, az „illetékest” és aztán ordítva követeljék a házuk elé a hómunkásokat, meg hogy miért fizeti ő az ilyen-olyan adót, és hogy képzelik azt, hogy éppen az ő háza előtt nincs eltakarítva az út, meg csúszik a járda és egyébként is!

Mindenki tette a dolgát, és természetes volt, hogy együtt közösen segítenek egymásnak. Kérésünkre házigazdánk elmondta (aki mellesleg magyar), azon a tájon ez minden alkalommal így van, legyen az nyári felhőszakadás vagy téli hóvihar. Kire várjunk, hogy helyettünk elvégezze, amit nekünk kell, kérdezte. Mi élünk itt, mi járunk a járdákon, mi hajtunk az utakon.